Pszichológus árak

10 000 Ft alkalmanként
  •  

Egy alkolom 50 perc, személyesen és online egyaránt.

A tanácsadási folyamat általában 6-8 alkalomból áll. Három fő szakaszra bontható: kapcsolatfelvétel és első interjú; munkafázis; lezáró szakasz.

A folyamat kezdetén elsősorban azt kell tisztáznunk, hogy valóban tanácsadásra van-e szükség, vagy szükséges továbbirányítani a klienst egy másik szakemberhez.

A közös munka akkor tudja kezdetét venni, ha sikerül  megállapodnunk egy olyan célban, melynek eléréséért dolgozni fogunk. Ezt követően lépünk a munkafázisba, melyben az erőforrások feltárása a fő feladat, melyek segítségével a kialakított megoldási mód mentén haladunk a cél felé.

A lezáró szakasz már a megszilárdításról, a közös munka értékeléséről, a jövőbeli lehetőségek felvázolásáról szól. Szükség esetén új szerződés keretében, új célok kitűzésével a közös munka folytatható.

Előfordulhat, hogy a kliens úgy érzi, hogy szüksége lenne, akár csak 1-2 alkalommal tanácsadásra, ezzel is megerősítve a korábbi eredményeket, erre is tudok lehetőséget biztosítani. 

Kérdés esetén forduljon hozzám bizalommal az alábbi elérhetőségeimen:

Email

tbalogheniko@gmail.com

Telefon

Dolgozzunk Együtt

Amennyiben úgy érzi, hogy segítségére lehetek, kérem írja meg röviden, hogy milyen problémával fordulna hozzám.

Köszönöm!

pszichológus árak
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.